2018. május 25., péntek

(Nem csak) GYEREKNEK ÁLL A VILÁG!

Bizonyára már minden figyelmes blogolvasó tudja, hogy május 26-án CSALÁDI NAPRA invitál mindenkit a Kármán József Alapiskola és Óvoda, a Ringató, a Pitypang Polgári Társulás, a Csiribiri Játszóház a Phoenix Lutetia PT-vel, és a KJAI Szülői Szövetsége. (Ismét egy szép példája a losonci szervezetek összefogásának.)


Szombaton már reggel 9.00 órakor kézműves foglalkozásokkal és sportversenyekkel várja az érdeklődőket a felújított Óvoda udvara. A merészek kipróbálhatják a 8 méter magas és 2,5 m széles mászófalat, aki inkább a földön maradna, az készíttethet a fotósarokban családi fotókat.
10.00 órától a legkisebbek és szüleik közösen vehetnek részt a Ringató foglalkozáson, az éhesek tízóraira kapnak hot-dogot, majd 11 órától a füleki MESEFIGURÁK Bábszínház szórakoztatja a nagyérdeműt.
A tervek szerint 11.30 órától a Pitypang tánccsoport műsora következik, majd déli 12-kor HAJNI ÉS A FIÚK koncertezik. Fél órával később Csúsz Czikó Hajnalka vezetésével és a Folk LC zenei közreműködésével táncház.
És aki kellőképpen elfáradt, megéhezett, az babgulyással csillapíthatja éhségét. Szomját pedig  bodzaszörpös limonádéval olthatja a délelőtt folyamán.

(kép forrása)

Mindeközben zajlik majd a SÜTICSODA címért zajló verseny is, amelyre kedvenc saját készítésű süteménnyel lehet benevezni. A szervezők azt remélik, hogy nagyon sok finom sütemény érkezik és a zsűrinek nagyon nehéz dolga lesz. Amint megtudtam három díjat osztanak ki, a fődíj a SÜTICSODA lesz, a második díj az ÍZCSODA (a "ronda" de finom kategória, vagyis a kevésbé látványos, de annál finomabb süti) a harmadik díj pedig a LÁTVÁNYCSODA (az előző ellentéte, szemre tetszetős, ízre kevésbé). A zsűrizés után megmaradó sütiket a gyermekek majd elfogyaszthatják.
Tehát anyukák, apukák, nagymamák, nagypapák, nagynénik, nagybácsik, anyósok, apósok, meg szingli fiatalok, aki kedvet érez és ideje engedi, az süssön valami finomat, és hozza el szombaton az oviudvarra!
Ja, aki eddig nem tette meg, szombaton délelőtt az Óvoda udvarán is vehet jegyet a MARICA GRÓFNŐ című háromfelvonásos operettre, amelyet június 3-án (vasárnap) 17.00 órától tekinthet meg a nagyérdemű Losoncon a B.S. Timrava Színházban.


A szereposztás:
Marica Grófnő: Vörös Edit
Tasziló Gróf: Domoszlai Sándor
Liza Grófnő: Teremi Trixi
Zsupán Kálmán: Kiss Zoltán
Dragomir: Benkóczy Zoltán
Lotti: Halász Aranka
Cecília: Kalmár Magda
Kudelka: Kokas László
Manja: Rikker Mária
Tshekkó: Ocskó Aladár
Nívót Produkció Tánckara, kísér a Dunakeszi Szimfonikus Zenekara

Fülekről az előadásra autóbusz indul. Érdeklődni Elena Lipničkovánál lehet a 0904 919 400 telefonszámon.

Mindkét rendezvényre minden érdeklődőt sok szeretettel várnak a szervezők!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése