2018. január 18., csütörtök

Adni jó!

2017 decemberében az Adventi forgatagon ismét összegyűlt néhány cipősdobozos ajándék, sőt néhány euró is, amit idén januárban Fekete Tomi és Hajdók Hajnalka juttattak el a címzettekhez. Tavaly Berzétéig szállították az ajándékokat, onnan azokat Mudi Róbert lelkész vitte tovább.


Idén Hajnalkáék egészen Munkácsig mentek, ott is a Sámuel Alapítványig, onnan pedig személyesen vitték el az ajándékokat a családtípusú gyermekotthon egyik családjának.


Innen következzék Hajnalka beszámolója:
"A családról: A Baksa család Irénke és Péter a nevelőszülők, vér szerinti gyermekük József, Anna és Péter. Nevelt gyermekeik: Szlávik, Krisztína, Edik, Nelja és Lídia. Lídia a legkisebb, még óvodás.


Amikor megérkeztünk a Sámuel Alapítvány igazgatója Sipos Géza várt minket, megbeszéltük a teendőket, majd elindultunk Munkácsra a piacra, mert az összegyűlt pénzből ott tudtunk mindent megvenni a legkedvezőbb áron.

 
Aztán elmentünk a családhoz, ahol nagy örömmel fogadtak minket, kb. 3-4 órát töltöttünk ott. Elmondták, hogyan élnek, hogy kerültek a gyerekek a családba, a kezdeti nehézségeket, s hogy mennyi minden változott azóta. Volt „Ki mit tud” - a gyerekek énekeltek, verset mondtak, mindent végig mutogattak.


Nagyon hálásak voltak...
Felemelő érzés volt, annyi ölelést kapni, meg szeretetet...
Elmondtuk többször, hogy mi csak postások vagyunk, és részünkről az öröm...


Átvittük az összes cipősdobozt, meg Füleken a Helen Doron nyelviskolában összegyűjtött sok hátizsáknyi játékot és készségfejlesztőt... és persze a pénzen mosóport és élelmiszert vettünk."


Aki nem csak karácsony alkalmával szeretné segíteni az Alapítvány munkáját, az ITT található elérhetőségek valamelyikén felveheti velük a kapcsolatot.
Mindenkinek köszönettel tartozunk, aki csomagjával vagy pénzzel hozzájárult a Baksa család öröméhez. Tominak és Hajninak pedig, hogy idén is vállalták a postás szerepét.

Mert adni jó! :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése